Keresem a magyarázatot, de talán újfent csak el kéne fogadni magam olyannak, amilyen vagyok. Tudat alatt építettem fel egy közömbösséget a világ dolgai iránt, félve attól, hogy ismét elragadnak határtalan érzések. Nem mintha lenne bármi esélyem tudatosan ellenállni....
Pedig... Alapvetően falra mászok Tőle. Kikezdhetetlen magabiztossággal éli életét, amiben ügyesen rejtve maradnak az érzelmek. Nem rohanok sehová, ezt a lehetőséget pontosan azért kaptam, mert szépen csendben felépítettem valamit, ami csupán magam vagyok. Nem hazudtam, azt adtam ami vagyok és a nem akarok határozottabb sem lenni annál, aki ebben sokkal jobb. Már csak arra vagyok kíváncsi, hogy Neki kell-e az amiben én vagyok a jó. Mesélt magáról, kíméletlen őszinteséggel, miközben ailg bírtam rejteni mosolyom: amit ő bizalmas és értékes információnak tartott, én már rég tudtam Róla. Két kattintás az interneten és nyomban egy fényképész honlapján találtam magam, ahol Ő is szerepel mint egy esküvői fotós referenciája. Persze képek nincsenek, csak nevek, és megerősítésként ott van egy közösségi portálon ismerőseként nyilvántartott ex.... Ezek után kevésbé fontos az ok, csak a tény, hogy túl a kíméletlen racionalitáson szorult-e Belé némi érzelem...
Tűzben égek. Emlékszem rá milyen, bár eltelt azóta majd egy év. Uralom és jó ez így...
Irigyelnek és szánnak egyben. Majd szólok, ha itt a világvége... :D
