Na már megint a megérzések...
Felkerekedem, hogy tegyek egy szívességet a szöszinek, de X helyen nem működik a szolgáltatás, Y helyen pedig 5 ügyintéző, 3 ügyfél, de mégis leültetnek... 10 perc után megunod és otthagyom őket a fenébe...
Számot téptem, de magammal vittem: számoljon csak el vele az, akinek kell.
Mindegy, a másik terv csak sikerül: megvárnám munka után. Eltelik fél óra és semmi. Talán csak nem vettem észre, hogy kijött és magával ragadta a forgatag...
Hazajövök, kinyítok egy sört és próbálom jókedvvel felfogni, hogy ez nem jött be. Eltelik fél óra és a szöszi visszahívást kér... Felhívom és kiderült, hogy GYALOG jött haza, mert lekésett minden buszt...
Hullafáradtan esik be az ajtón, értelmetlen lenne bármivel is próbálkozni. Ki vagyunk készülve mindketten.
Ő elmondhatja miért, de nem is kell, 12 óra munka után nekem sem esne jól egy háromnegyed órás séta. Így hát 1 sörrel a fejemben hazavittem, mert gyűltek a felhők és mert én is ezt akartam... Aztán csak nem bírta ki, közölte, hogy ismét látogatja az exbarátja...
Próbálok fapofát vágni, de nem megy. Kezelni sem a helyzetet...
Ez alatt a három hónap alatt rájöttem, hogy Ő soha nem fog eldönteni semmit... Nekem kell majd...
Majd, azaz MOST.
