Nem szép dolog, hogy a világ kezd szétcsúszni. Persze nem komoly dolgok, hálistennek magam körül, amennyire lehet, igyekszem rendet tartani, de konkrétan az az érzésem, hogy túl a saját kis életteremen mindenki mélyvízbe került és igyekszik fennmaradni.
Van aki kétségbeesetten integetve, van aki pedig hangosan kiabálva kér segítséget. Az ajtómon egy cetli: a közös képviselő látni kíván az esti órákban egy "fontos ügyben". Eszébe nem jutott volna a postaládámba dobni egy levelet és megemlíteni néhány részletet... Bizonyára nem sejtette, hogy minden nap éjfél környékén érek haza mostanában, illetve arra sem gondolt, hogy esetleg zokon veszem, hogy lóg nekem 500 forinttal az előző rezsiköltségből, mert hogy "nem volt nála apró". Bocs... :)
Kis cégecskénk is vicces hét elé néz: prezentálni kell valamit napokon belül, különben jön az a bizonyos "hátulról vazelin nélkül". Egy picit még tudok gyorsulni és "lekövetni az eseményeket" és nem lesz itt gond. Egy pillanatra sem fordult meg a fejemben, hogy 3 év késés után "esetleg" tojhatnék a dologra magasról. Megoldjuk, mert meg kell oldani.
Továbba itt van a legfontosabb kérdés: a hogyan tovább... Gőzerővel tanulok tőlem távol álló dolgokat, lassan ujjáéledő motivációval. Megmosolyogtató, hogy a magánéletem már megint a döntéseimmel szemben halad: nem tudok napirendre térni affelett, hogy amire nincs feltétlen szükségem, azt megkapom és kérnem sem kell...
Kaptam egy levelet a Polgármesteri Hivataltól. Megsaccolni sem tudom, hogy emberi időben melyik nap tudok elszabadulni és felvenni a csomagot, illetve a tartalmáról sincsenek sejtéseim. Egy elhagyatott postahivatalban szoktam feladni a csekkjeim amúgy: semmi kedvem sorbanállással órákat eltölteni... Sajnos ezúttal kénytelen leszek.
Zárom soraim egy időre. Köszönök minden jókívánságot és szurkolást, de úgy tűnik a forgószelet megszelidíteni számomra túl nagy feladat... Talán Ő is elfárad majd egyszer és felfogja, hogy mennyire kevés az érték és az idő, hogy rátaláljon. Ami az életemben most következik, az a "szükségletek kielégítéséről" szól elsősorban, az alapozásról és a regenerálódásról. Hiszek az értékrendemben, és próbálok nyitott lenni, bárki is keresztezi majd az utam ezután. Ne szomorodj el kedves olvasó: az élet nehéz pillanatai elől nem futhatok el, nem én lennék, ha nem néznék vele szembe most is. Nem vagyok tökéletes, de talán többet érek annál, hogy leragadjam egy helyen és időben: soha nem lennék képes "eseményeket lekövetni" egy életen át, másokra várni és arénák falait döngetve megöregedni. Ezért hát újfent lesz blog, amint találok értelmes és követhető utat, bármennyire is tűnik most minden más értéktelennek...
