Utolsó munkanap, éjszakás műszak és az idő ólomlábakon jár.
Azon kevés napok egyike lesz, amikor örömmel kapcsolom ki a napi rutint és oldok meg temérdek problémáimból egy nagyobb szeletet. Több fronton lendülök támadásba, az életem minden téren elhanyagolt. Jut majd idő a félkész konyhabútorom készebbé varázslására és a magánéletem zűrös részeire is.
Kemény dolog ez a szerelem. Jön-megy, elfojtod és elemi erővel tör elő, hisz a léte teljesen nyilvánvaló. Fáj, hogy megint nem kellesz, mert túl okos vagy, túldimenzionált és átgondolt... Fáj, hogy felépítettél valamit és összedől újra.
Persze figyelek, hiszen Neki is vannak tervei, még akkor is, ha csak arról szól, hogy hogyan teljen el a napja... Velem mindíg másképp alakul. Persze, hiszen ha akarok valamit, akkor eléállok.
Hiányzik az életemből a csillagfényes éjszaka és valaki, akivel tervezni lehet. Egy órára és egy életre.
