Nahát. Visszatekintettem kicsit az archivumba és meg kellett álapítanom, hogy meghaladta a bejegyzések száma a százat. Érdekes, ahogy az élet vihara időről időre csúfot űz szánalmas csónakomból. Most teljes a szélcsend, viszont nyilt vízen vagyok, ahol minden irányban egyforma a látóhatár: ég és óceán... Így jártál Santiago. :P Hiába érzed úgy, hogy kifogtad a nagy halat, ha messze a part és jönnek a cápák. Mit ér a nagy fogás, ha rámegy az életed? Az se vállalható, hogy hetek múlva partra vonszolsz egy csontvázat, mert osztoznod kell a víz ragadozóival. Hogyan tovább? Küzdesz még egy kicsit, vagy feladod és elvágod a zsinórt? Nem lehetne véletlenül, kivételesen szerencséd? :) Kétlem, hogy az öreg halász tovább bírta volna ennél idegekkel! :)
(Hemingway remélem nem forog a sírjában, hanem visítva nevet a virágnyelven. :))
