Érdekes kérdéskör fogalmazódott meg bennem most, hogy egy adag bikaerős fájdaomcsillapítótól sikerült 16 órát aludnom. Megváltoztatható-e az alaptermészeted, ha tudod magadról, hogy alapvetően a károdra válik. Természetesen nem szűz kézzel nyúltam a témához, próbáltam már küzdeni ellene, józan belátással elodázni azt, ami állandóan OTT van és nem tudsz tőle szabadulni. A nehéz egyensúlyt találni a türelmetlenségben, mert mindenki másképp fogékony rá. Van aki kezet fogna veled szívesen, mert hozzád hasonlóan életét azzal tölti, hogy mindíg másokra vár. Vannak olyanok is, akik nem fogják fel, hogy miért toporogsz egyhelyben néha, amikor mehetnél előre gondolkodás nélkül.
Be kell látni, bármennyire is nehéz: magam választom meg az utam. Hiszek benne, hogy most van értelme várni... Sokáig, de talán nem örökké...
Kár, hogy néha 1 nap is maga az örökkévalóság.
*sóhaj*
Volt időm átgondolni, hogyan is jutottam el idáig. Kerestem a párom és menet közben dőlt el, hogy alapvetően a néhány possztal korábban taglalt "igények" tisztázása előbbrevaló, mint egy társ villámgyors begyüjtése. Csak ismételni tudom önmagam: minden amit megkaphatnék most, vállalhatatlan kompromisszum. Rég kikapcsoltam már a mágnest, de bevonzok mostanában mindent: fűnyírót, rozsdás szeget, forgószelet <3 ... :) El sem indul bennem semmi, mert tudom, hogy Ő egy mosolyával lesöpör minden konkurrenciát a színről. Szívesen görbíteném a teret és gyorsítanám a sakkórát, hogy kiderüljön végre a tény: nem hiába várakozom...
"Ki kell várni azt, hogy egyszer Neki legyen igaza ahhoz, hogy később be tudd bizonyítani, hogy neked volt a kezdetektől fogva..."
