Vannak napok amikor megbánod, hogy felkeltél reggel. Természetesen mai is ilyen, bár furamód az első idén. Várnád, hogy elvessz a napi rutinban, mert teljesen haszontalannak érzed magad, viszont ami munkát kapsz/vállalsz semmiképp nem köt le és villámgyorsan megoldódik egyben. Senki nem hajt és magad sem érzel késztetést mozdulni. Nincs az a kávémennyiség és durva metálzene ami felébresszen. Keresnél egy jó filmet és kidobnád a meetingroom projektorára, de árgus szemek figyelnek a kameraszobában és szalagra mentik minden mozdulatod. Ordítasz, noha nem fáj semmid, kihívásokat keresnél, pedig valójában nem unatkozol. Szívesebben lennél máshol. "Ilyen ez a mátrix Mr. Anderson." :) Eddig mázlid volt, hogy nem tenyereltél eddig bele a nagytestvér bugjaiba. Aztán megindul benned valami megmagyarázhatatlan. Nem érted, csak érzed....
A postafiókodban ott a levél... Fél perce érkezett.. Elolvasni is csak harmadszorra mered, pedig TUDOD, hogy megnyugszol tőle... Hát persze, hogy megnyugszol...
