Áh semmi különös... Most mondhatnám azt, hogy szépen beálltam az átlagbloggerek sorába, akik óhatatlan vágyat éreznek megosztani a vacsorájuk (te jó ég lassan fél kettő :o) mibenlétét kortárs olvasóikkal, akik mókás és értelmetlen kommentekkel kívánnak jó étvágyat 12 órával később, mikorra már az ételnek se híre, se hamva. Én nem leszek ilyen, mindössze egy teljesen értelmetlen bevezetőt szeretnék írni életem legfontosabb napjai előtt. (ami szintén kommersz dolog, mivel életem legfontosabb napja mostanság mindíg MA van, és a jövőben is várhatóan így lesz) Valójában csak a perceket múlatom és hátradőlve nézem a tévében a kedvenc sorozatom: holnap én leszek benne a főszereplő egy epizód erejéig. Van ez így, hiszen minden átlagember várja a saját 15 percét, de kevesüknek adatik meg, hogy észrevegyék, hogy melyik VOLT az. :D "Légy laza!", jön a jótanács, hiszen a kamera objektívján keresztül nem látni, hogy melyik képkockán van rajta a rémült arcod, amelyből kisül, hogy nem tudsz mit kezdeni életed lehetőségével... Talán a felismerés segít, hogy csak rajtad múlik, hogy hányszor 15 perc hírnév illet meg az életedben, illetve az, hogy túl a rivaldafényen az élet kimondhatatlanúl és leírhatatlanúl gyönyörű! <3

(dedicated to Alíz)