A topic ismét több jelentéssel bir: a Kényszerpálya a Feelingflash, egy remekbeszabott amatőr filmes csapat (akik történetesen kollegáim/exkollegáim) egész pofásra sikerült filmje. Kár, hogy a honlapjuk és vele együtt a "kommuna" megszűnt rég és csak itt-ott hagytak magukból virtuális nyomokat az internet éterében. Egy olcsó kamera, néhány képzetlen, de lelkesedéssel és ötletekkel (na meg egyedi fizimiskával) megáldott emberke, pár olcsó trükk és egy jó forgatókönyv. Ennyi kell ahhoz, hogy érték szülessen, kár, hogy a csipet-csapatot szanaszét zilálta az élet.
Másrészt ami most bennem zajlik az a kényszerpálya teljes hiánya. Nem könnyü realizálni, hogy eddig arra mentem, amerre a szél fújt és most látványosan nem tudok mit kezdeni a "szabad döntéssel" és azok következményeivel. Hát persze, hogy nem fair és mindig van vesztenivaló: könnyen adok tanácsokat másnak, hogy ugorjanak el a trambulinról végre!
Talán először van az is, hogy pont annyian marasztalnának, mint amennyien húznak teljesen ellentétes irányban. Mennyivel egyszerűbb volt amikor nem a fejem után kellett menni! :)
