Ha érdekel mi az, akkor könnyedén összekukázhatod wikipedia oldalakról az esszenciát, bár a két diplomás kolleganőm, fejlett általános műveltséggel és nyitottsággal a világra képtelen volt felfogni a leírt szavak mögött az értelmet.
Ha azt mondom művészet, azt kérded, hogy mi a célja?
Nehezen érted, hogy l'art pour art, mert Monthy Python-t is csak elfogadod néha és nem érted. De ez a mű meg sem szólal: kockák és amorf alakzatok forognak, jobb esetben szinkronban a zenével, amit ritkán tör meg direkt mondanivaló. Kell, hogy érezd az átvirrasztott éjszakákat, az átlépett technikai és belső határokat, valamint a tényt, hogy a mű számodra nem irreleváns. Gondolatokat és érzéseket ébreszt, mint egy festmény, amin napokig piszmogott Van Gogh például.
Értened kell, hogy a művek elsődleges célja a megmérettetés, a tapsvihar, vagy a szolid elismerés, amivel a nagyközönség saját izlése szerint díjaz egy versenyen, vagy csak egy egyszerű demovetítésen. Természetesen a produktum nem kerül süllyesztőbe: íratlan szabályok szerint szortírozódik virtuális galériákba, ahol bárki megnézegetheti, ízlelheti, mint egy jó bort. Egy dolgot nem tehet: nem ragaszthat rá saját cimkét.
A demoscene örök. Mindíg készülnek virtuális értékek, amelyeknek nem célja feltétlenül a beléjük fektetett idő pénzzé konvertálása. Kiváló lehetőség általa nyomot hagyni a multban és oldalakat kitölteni vele portfolioban.
A demoscene halott... Halva született, mint minden dolog, ami után emberek tömegei rajonganak. Óhatatlanul lesz idővel megvásárolható termék a multik polcain, avagy válik érdektelenné, mert amit pénzért adnak az emészthetőbb, koncentráltabb és elérhetőbb értéktelen érték.
A demoscene él és élni fog mindaddig, amíg érted az igét: "Firg rulez!"
