Nem szeretem, amikor helyre tesznek. Olyan, mintha kapásból rám erőltetnének egy alárendeltségi viszonyt. De most komolyan: miért is kell nekem olyan értékrend, amiben a szabályok ki vannak mondva és azok betü szerint betartandók? Az élet nem törvényszerű és a sója abban van, hogy mozgásteret és lehetőséget kapsz néha túllőni a célon és mosolyogva tekinteni arra, hogy a tapasztalatlan emberként milyen baklövésekre vagy képes, még ha ez nem is jár feltétlenül "büntetéssel". Bennem megtört valami. Nem hibázhatok. Nem magam miatt, hanem az általam kreált vesztenivaló miatt. Ha csak egy munka lenne, amiért pénzt adnak, akkor becsukott szemmel ledarálnám és eltenném a jussom. Ha biztos lennék abban, hogy "csak" megszereznem kell és megtartása nem kerül plusz energiába szintén örömmel csinálnám végig. Egy pillanatra megszakadt a kör: nem kell amit adok és nem is kapok semmit... Buta dolog, mert közben a legfontosabb értékekről folyik a diskurzus: kinek mire van szüksége az életben. Tűz és víz, logika és emoció... Borzalmas pusztítást tudnak végezni egymásban, de a legerősebbek, ha egy irányba néznek és mozdulnak. A logikának idő kell, az emociónak pedig időtlenség. Semmi esély a kompromisszumra, az egyetlen lehetőség a teljes és mérnöki pontosságú szinkron.
Elnézést kérek az olvasóktól emiatt a bejegyzés miatt. Valójában most magamat edzem és keresem azt ami tegnap még megvolt. Nem tűnhetett el nyomtalanul a tökéletesség! Ami tegnap végtelen volt az ma is az.
Ami tegnap jó ötletnek tűnt, annak muszáj ma is annak lennie. Valójában nem sok dolog változott: véghez viszem azt amit elterveztem, még ha nem is tetszik a szabály alkotójának. Furcsa egy pár vagyunk mi ketten, tűz és víz. Önkéntelenül mutatjuk be egymásnak valódi énünk új aspektusait, hiába is szólt mindkettőnk eddigi élete önismeretről. Nagyon durva érezni, hogy az erőnk nem egyszerűen összeadódik, hanem megsokszorozódik.
A tökéletesség, a kaliber és a végtelen/féktelen erő árát meg kell fizetni. Pontosan tudni kell, hogy hogyan tovább: ésszerű és mérhető mennyiségű energiát kell belefektetni. Ha elérted a határaid jobb megállni és elgondolkozni a tényen, hogy elég erős vagy-e erősebbé válni. Az idő most az egyszer ellenem dolgozik: a terv tökéletes és rugalmas, de a cél elmosódott és kevésbé motivál.
De ettől még kell... Nagyon...
Szüleimhez vitt az utam, bejelentés nélkül toppantam be hozzájuk. Kerestem egy fogódzkodót, egy másik oroszlánt, aki történetesen a saját anyám. 1 nap van a születésnapjuk közt és zavarbaejtően sok a közös vonás. A hugom szerint ösztönösen kerestem valakit, aki hasonlít rá, de NEM ez a helyzet. Hihetetlen, mégis igaz: a saját édesanyám látom ma sokkal tisztábban Általa és döbbenten fedezek fel benne új értékeket és csiszolatlan éleket 35 év múltával.
Valami NAGYON nem stimmel! Hazafelé átmentem az összes piroson és nem érdekelt, hogy ki merre közlekedik és fényképez... :o Voltak mostanában nehéz napjaim, de ez most valami más. Nyugodt vagyok és hidegvérű, mint egy gyilkos... Bár érteném mi ez, mert a helyzet, amiben vagyok alapvetően pozitív. Adni szeretnék és kapni fogok, reménykedve benne, hogy ez mindkettőnk számára elég és előremutató. Nem tehetem meg, hogy ne viseljem büszkén a terhet, ami majd összeroppant. Nem tehetem meg, hogy biztosra menjek, de ami legnkább nyomaszt, az az, hogy holnapután nem törhetem át az összes falat.
"I CAN NEVER DIEEEEEE!" \,,/
