Szombat...
Apám és iketrestvére ünnepelték 60. szülinapjukat és vele együtt a tényt, hogy végre alanyi jogon lehetnek nyugdíjasok. Nagyjából ma ér véget az előző életem, mára terveztem, hogy bemutatnám családomnak a nagy Ő-t, de cserében lesütött fejjel mutogatom a kosaram, amit senki nem ért. Mindenkinek sinen az élete: kezemben a 4 hónapos unokaöcsém, aki úgy döntött, hogy csúfot űz a női szakaszból és a szomorú nagybácsi kezében óhajt csak megnyugodni... Egy tünemény ez a kölyök: nonstop sírással jelzi, hogy nem tetszik neki, ha nem rá figyelnek, de a kezemben vigyorogva hallgatott el, a Clawfinger - Do what I say gyerekmondókájára. Mintha értette volna :))) Utána lefektettem a lábaimra, amit 15 perc önfeledt gagyorászással hálált meg. Ebből 10 percet megörökített anyukája videora, ssssszenzációs! (a film alatt megjegyeztem, hogy Petikének kiváló a humorérzéke is, mert gyakorlatilag a szón kívül szintén nonstop dőlt belőle a puki is :D)
Ennyi élmény után jobb kedvre derülve ültem le jövőt tervezni otthon és pillanatok alatt elhatározásokra jutni. Az egyik előző postból jutott eszembe a "junkfood" ami tisztán és fájdalommentesen tartotta a gondolatokat. Ha világmegváltásra jó volt, tényleg nem árthat holmi célok kitűzéséhez! Öregszem sajnos: a jó bor is megárt ma már. De a célom elértem, pontosan tudom, hogy miről szól a holnap... Nem hátrálok meg, nem tehetem... Próbálkozom, de még mindíg nem vagyok egy Don Juan. Bár az lennék :S
Zárásként a dalszöveg:
"When I grow up there will be a day
When everybody have to do what I say
When I grow up there will be a day
When everybody have to do it MY WAY!"
Küldöm mindenkinek aki szereti! :)
