Vacakul hangzik, ugye? Dehogy az. Mindennek ára van és meg kell fizetni vagy így, vagy úgy. Ez legalább egészséges és nem forogsz tőle álmatlanul éjszaka, illetve nem ettől forgolódsz. Sűrűn követik egymást a hétköznapok (tudjátok, amelyikek a legfontosabbak) és milyen fura az élet: ha változol, a világ is ösztönösen változik körülötted. Érdekes, hogy egy olyan helyen, ahol szó sem lehetett extra pénzmagról évekig, nyomban megnyilnak (legalábbis az ígéret szintjéig) a csatornák a gazdasági (szellemi) válság kellős közepén. Sajnos késő. Túl sokáig tartott a mentális kétlakiság, a bankszámlakivonatom nem fog lényegesen változtatni ezen. Ha már itt tartunk: üdvözlöm kedves kollegáim ezen a fórumon. Remélem nem csalódtok nagyot bennem, itt igyekszem őszinte lenni, leginkább magamhoz. Népes társaság olvas már, jóbarátok, akik segitettek amikor kellett és én is segítek nekik viszont, ha itt az idő. Sajnos az írásaim irodalmi része kezd kiveszni, mint ahogy az érzelmeken is felülkerekedik a józanész. Talán nem olyan hangzatos és megindító minden gondolata, de hiszek benne, hogy egy novella is lehet olyan élvezetes olvasmány, mint egy rímekkel teletűzdelt versike. Hogyan tovább? Egyre magabiztosabbak a lépések és egyre kisebb a rizikó lelki része, az anyagiak pedig addig kérdésesek, amíg nem AKAROD őket megoldani. Zárásként a másfél éves menthetetlenül kócos unokahugim tette fel a pontot az i-re hétvégén, amúgy nyuszikásan:
Sógorom: "Ne nyisd ki az ajtót Dorka, kint olyan kurva hideg van és amúgy sem akarunk kimenni még, amíg Petike nem végzett a kajálással"
Dorka: "SAPI!"
Mit is lehet hozzáfűzni ehhez. "További szép estét!" :)
