Körülnézel a világban és rájössz, hogy az életed körülvevő emberek arra fókuszálnak, hogy egymás kölcsönös tisztelete mellett hagyják érvényesülni csemetéiket, kínosan figyelve arra, hogy a családot összetartsa egy láthatatlan kapocs, amit szeretetnek hívnak. Vannak ellentétek, de a különvélemény nem nyomja el az egyént. Mindenhol így láttam, kivéve otthon...
Otthon erős értékek vannak. Apám meggyőződése, miszerint az életet akkora kanállal kell enni, amekkorát a kezébe ad az élet, peldaértékű, amely működött a saját életében évtizedeken át...
...de ma már nem. (nincs kanál)
Életem egyik legfontosabb döntése után, várva a féregjáratot, mely visszavisz a mátrixba, felhívnak őseim, a következővel:
"MÁR MEGINT A VALÓ VILÁGBAN JÁRTÁL? PEDIG MÁR RÉGEN NINCS RÁ SEMMI OKOD!"
Leroskadtam egy padra, mellettem két felvilágosult jóbarát... Próbáltak szóval tartani, de tudtam, ezt a generációs különbséget nekem kell áthidalni. Vártam, gondolkodtam és pár nap múlva meglátogattam szüleim.
"Nézzétek. Ez a hely számomra egy mátrix. Pontosan tudom, hogy mi fog történni holnap és mi az a legoptimálisabb ami itt történhet velem. Lepergethetem maradék életem percekig taró örömöknek élve, talán egy társ mellett, aki próbálja visszafogni nem evilágra való igényeim. Kell a való világ! Minden erőmmel azon vagyok, hogy megragadjak ott, ahol én vagyok a gyenge pont, viszont az összes vágyam valóra válhat."
Szüleim egymásra néznek és az örök szkeptikus apám megszólal: "Te anya, ez a gyerek nagyon meg van indulva!" Néhány jószándékú tanács és építő kritika hagyta még el a száját, de a támogatás megvan. Könnyebben, mint reméltem...
