Jóbarát: "Mondtam neked, csak rohangálsz körbe, mint a faltörő kos, még mindíg"
Én: "Igen, de az a különbség, hogy eddig csak kongott a fal és megfájdult a fejem, de most porrá zúzok mindent magam körül..."
---
A lécet átugrották. Szép magas ívben, méterekkel a rúd FELETT átsuhanva. A rendezők elhülve nézik, mert a szabályok szerint lehetőséget kell adni arra, hogy a bajnok megdönthesse a világrekordot is de... Az ugró nem ugrik. Kivárja a lehetőséget, az időt amikor a legjobb formáját adhatja, legyen bármekkora a prémium azért, hogy ezt MOST tegye. A rendezők csalódottan pakolják vissza a páncélszekrénybe az aranyrudakat, mert a győztes pihen.
Jön a következő verseny, ahol lelkes, de tehetségtelen versenyzők futnak neki újabb, számukra esélytelen magasságokba felrakott léceknek. A páncélban ott az arany, ami csak "rájuk" vár. Reménykednek, hogy az idő és a türelmetlen rendezők idővel alacsonyabbra rakják a szintet, de tévednek. A prémiumnak ÁRA van.
A győztes pedig kihagy pár versenyt és rá se hederít a konkurrenciára. Olyan dolgokkal foglalkozik, ami csak NEKI fontos: a hátterével. Tudja, hogy attól Ő a favorit, hogy a háttérben családtagok segítik, edzik és szurkolnak ha eljön az élet versenye. A győzelem nem egy ember munkája, ha kidől a vezérszurkoló, alábbhagy a lelkesítő buzdítás ereje. Lehet, hogy legyőzik egy szép nap (ami talán soha nem jön el), de az erkölcsi győztes mindíg ő marad.
Hiányzol bajnok!
